Szívemből, ésszel.....

 Nagyon régen jutottam a számítógép közelébe, a karácsonyi készülődés és néhány nem várt kellemetlenség miatt. Most már elkezdődött az Új Év, s próbálom visszaidézni, hogyan is zajlott az év vége...?Kollegámmal úgy állapodtunk meg, hogy mivel rengeteg szabadságom van még benn, szívesen nem jönnék egy héttel karácsony előtt, hogy szép kényelmesen, jókedvűen tudjak készülni a legkedvesebb ünnepünkre....Hááát mit mondjak, ember tervez, munkaadó végez....Már 19-én be kellett jönnöm, mert őrült makedón főnökasszonyom, - pont a lányom lehetne -  éppen aktuálisnak talált egy olyan szállítást, s annak levámoltatását, és kiszállíttatását, amihez tulajdonképpen semmi közünk, de így nekik könnyebb, ha rajtunk keresztül adódik el az áru....Délután 3-ra derült ki, hogy a vásárló ahelyett, hogy ígérete szerint bejött volna az üzletbe fizetni, éppen valamelyik bíróságon b...ta a rezet, persze se telefon se bocsánatkérés. Egy nap elcseszve. 20-án hosszas kavarások, rossz szájizű telefonok, és én otthonról navigálom a kamiont, a vámosokat, a főnöknőmet, a vevőt, izgulok, hogy még azelőtt kifizesse az árut, mielőtt a raktárához ér, mert mi van, ha nem fizet...????Ez ment egész nap, este 5 és 6 között végre  befizette a pénzt, az áru megérkezett, minden rendben volt, de én addigra már teljesen készen voltam...Közben  kora délután megérkeztek az unokák, velük sütit sütöttem, de ötpercenként csörgött a telefon, vagy nekem kellett valakit hívni, szervezkedni, szóval nem volt egyszerű. Este úgy  6 óra körül megint telefon, a kisebbik fiam, aki velem lakik: Anya, gyere fel /a tetőtérbe/ nagyon szarul vagyok....Rohanás fel, orvost hívtam, 39,3 a láza, arcüreggyulladás, unokákkal taxiba, ügyeletes gyógyszertár, orvosság haza, aggódás.....Másnap karácsonyi ajándékkészítés a gyerekekkel a szülőknek, mégcsak nem is nagyon lelkesedtek eleinte, aztán szerencsére azért tetszett a feladat, szépen meg is csinálták, mivelhogy szerettem volna ráébreszteni őket /nevelési célzattal/, hogy ajándékot adni is jó, nemcsak kapni....Közben rohangálás fel a fiamhoz, lázmérés, orvosság beadás, infralámpázás, stb, mert egy 29 éves gyerek is "gyerek", ha szarul érzi magát és beteg.... Mikor este elvitte a menyem a kicsiket, akkor  kezdtem kicsit jobban érezni magam, de a kölyöknek még 2 napig pokoli fájdalmai voltak, s ilyenkor egy anya lelke jobban fáj, mintha saját nyavalyája lenne.....23-án délelőtt utolsó nekifutás, vásárlás, este a kollegákkal kis karácsonyi összeröffenés......Hál isten 24-ére már teljesen láztalan volt a kölyök, és már kezdett megjönni az étvágya is, de rengeteget aludt, mindig fel kellett ébreszteni a gyógyszer vagy a lámpázás miatt. Közben karácsonyfa felállítás, díszítés, halászlé főzés, ajándékok csomagolása. Este 6 körül aztán "Jézuskáztunk" kisfiamtól színházjegyet kaptam, dupla öröm, mert vele fogok menni majd....A karácsonyi angyalka egy félórára átrepült az otthonunk felett, de bevallom nem éreztem azt a boldogító feelinget, ami a régi karácsonyokat jellemezte.....Addig igazán szépek a karácsonyok, míg gyerekek vannak a családban....Picit írigylem is a nagy fiamékat, mert nyilván náluk teljesen másképpen zajlott a készülődés is, meg a szenteste is. Jövőre ki kellene találni valamit, hogy velük lehessek, majd felajánlom, hogy segítek a főzésben, csak együtt lehessünk Karácsonyeste....25-én hála istennek a főzőcskézés elterelte a figyelmemet a magányosságomról, kacsacombokat sütöttem és két nagy csülökből isteni "csülök Pékné módra" kerekedett, természetesen párolt lila káposzta is dukál hozzá, a kacsához még krumplipüré,  elkészült egy lavór "Tiramisu", szóval minden elkészült estére, 26-án már csak apró kis feladatok, s délre jött a kis család, plusz az exem a lányával, meg a kisebbik fiam barátnője, úgyhogy 9-en voltunk.   Jézuska osztás, hálisten mindenki örült az ajándékoknak.  Gyönyörűen megterítettem a fele társulat az étkezőben, a másik fele a nappaliban  fogyaszthatta el a" tudod anyu, biztosan azért tudsz olyan fini kajákat csinálni, mert a szívedet is beleteszed" című ebédet..... Ebéd után társasoztunk, beszélgettünk, újabb angyal szállt át felettünk, az egész Karácsonyban ez ér a legtöbbet, az a szeretet, ami ilyenkor szinte tapintható.....Szerencsére mi máskor is nagyon nagy szeretetben élünk, csak kevés időt tölthetünk együtt, messze lakunk egymástól, más a munkarendünk, stb, stb.... Este 9 körül mentek el, utána vagy két óra volt, hogy "szoba- és konyharend legyen újra.... A 27-e, 28-a mosással, vasalással telt, hiszen  összegyűlt egy csomó szennyes. 29-30-án dolgoztam - inkább "pihentem" sajnos, mert nem nagyon jöttek  vevőjelölt látogatók...31-én eldöntöttem, nem megyek sehova buliba, pedig két helyre is hívtak, de csak csöndes, nyugis papucsos, öreges szilveszterre vágytam, nem lett volna kedvem megint kajákat csinálni, amit viszek a buliba, nem akartam  sem enni  sokat, sem inni nem kívántam, és még a táncolás sem vonzott annyira, kimerítettek a karácsony körüli események.....Így volt jó, a gyerekem már egészen tűrhetően érezte magát, jött a kis barátnője is, egy darabig velem voltak, aztán felmentek a saját részükbe, éjfélkor vissza, koccintottunk, boldogabb évet kívántunk egymásnak, ennyi.....Sok telefon, sms jött én is hívogattam a szeretteimet, küldtem "jópofa" üzeneteket, 2-kor pedig lefeküdtem. 1-én templom, utána lencseleves, sült hús, saláta, süti, pihizés, olvasás, szomszédolás, szóval abszolut lazaság.. 2-án orvosnál, a vérnyomáscsökkentőimért, de a doktornő laborba is küld, mert nézni kell a cukorszintemet, meg a koleszterint.....Nem nagyon örülök, mindig félek, hogy egyszer valami rosszat mutatnak a számok. Beutalót kaptam a J. kórház sebészetére is, van a lábomon egy csomó, annak is utána kell járni....Hát ettől sem  élvezek el, nagyon félős vagyok..3-án aztán elegem lett a semmittevésből, nekiálltam megint  takarítani, vasalni, átrendeztem  egy kicsit a szobáimat, íróasztalt, szekrényt tologattam, az eredménnyel nagyon elégedett voltam..Én biztosan nem vagyok normális, mert egyből jobb  és bizakodóbb lett a hangulatom, hogy kitűztem egy célt, és azt jól megcsináltam, ettől rögtön jobban is éreztem magam. Hát igen, sikerült magamat abszolute "sikerorientálttá" nevelni....Nem biztos, hogy ez annyira jó, mert ritkán tudok "kikapcsolni" állandóan, és kényszeresen csinálnom kell valamit......Viszont utána akkor elfog a "pozitív életérzés" és feltámad bennem a remény, hogy talán majd megoldódnak a gondok lassanként.....Furcsa egy állat az ember.....Hát ennyi volt a két hét dióhéjban, most jönnek a dolgos hétköznapok, meg a gondok, de azért vagyun k, hogy a problémákat jól kezeljük, s lassacskán megoldjuk.....Reménykedem!!!!!!..