Jaj, ez a hétvége.....Nagyfiamnak 24-én lesz a születésnapja. Menyemmel leegyeztettem, mit szeretnének, én menjek-e hozzájuk, vagy valahol találkozzunk???Menyem rövid gondolkodás után visszahívott, hogy majd mi megyünk hozzád....Jó.../Bár szerintem egy feleségnek kéne a férje születésnapját megszervezni, de, legyen így!!!/ Boldogan készülődtem, szombaton mindent elkészítettem - meggyleves, kacsacombok, párolt káposzta, "kedvenc" Pörkölt-dió torta - ez nagyon nehezen készíthető torta, különleges - Este még meghívásom volt szentendrei barátaimhoz, nagyon jól éreztem magam, éjjel 2-re értem haza, kellemes, dumálós este volt halászlével, túróscsuszával. Mivel napközben a készülődéssel voltam elfoglalva, nem ettem semmit, így bűntudat nélkül nyomtam be az esti fínomságokat. Kicsit borozgattam is, fínom fehér borokat, úgyhogy tényleg jól éreztem magam. Na, bezzeg vasárnap reggel......Drága kisfiam elég korán, úgy 8-9 óra között hív, de olyan gyanús a hangja....Hát a drágám két mondat után zokogni kezdett, azt hittem, megszakad a szívem, azért egy 34 éves férfiember akármiért nem sír....Hát a kis menyem a szomszédoknál történt szombati bulin kicsit többet ivott a kelleténél, és utána fogta magát és a társasággal felkerekedett, fiamat otthonhagyva "a gyerekekre valakinek vigyázni kell" címszóval elment diszkóba, s onnan még kapatosabban hajnali 5-kor jött haza. Ráadásul még szózatot is mondott arról, hogy ő nem csinál semmi rosszat, neki joga van a szórakozáshoz, stb. Fiam azt akarta, hogy ne jöjjenek ki hozzám, mert hát most ez annyira szörnyű, meg minden...Megértettem őt, de magyaráztam neki, hogy ne szúrjon már ki velem, szedje össze magát, jöjjenek ki, ígérem, hogy nem avatkozom a dolgukba, s akkor mennek haza, amikor akarnak, nem sértődöm meg, de hát mégsem tehetik meg velem, hogy így szarban hagynak ennyi költség és munka után....Nna, végülis sikerült meggyőznöm, hogy jöjjenek....Délben értek oda, az unokáimon nem látszott semmi, hogy éreztek volna valamit is a feszültségből, de a menyemen látszott a másnaposság, zöld volt , sárga, szóval nem festett valami fényesen....Igen nagy önfegyelemről tettem tanubizonyságot, hogy ne szóljak bele a dolgaikba, de sikerült úgy viselkednem, hogy az ebéd végülis kellemesen telt, láttam, hogy a nagyfiam kicsit megnyugodott, ebéd után pedig az én hálómban lefeküdt kicsit aludni, a menyem a másik szobában aludt, én játszottam a gyerekekkel, kártyáztunk, nevettünk, szóval rosszabbra számítottam. Végülis így volt jó, mert azért volt módom, hogy kicsit ölelgessem a fiamat, és valamennyire vígasztaljam, de semmiféle konfrontációba nem mentem bele.Sajnos ezt nekik kell megoldaniuk.....Végülis 10 év alatt először fordult elő ilyesmi, azért nem kell rögtön kétségbe-esni. Meg kell beszélni a dolgokat kultúremberek és szerető házastársak módján, és biztosan lehet kompromisszumokat kötni. Mikor beszélgettem a fiammal, mondtam is neki, figyelj, szervezd úgy, hogy néha vidd el a lányt táncolni, mégha te nem is szereted az ilyen helyeket, és akkor nem lesz olyan túlzottan vágyott a dolog, hiszen a kedvéért ennyit meg lehet tenni, és akkor nem próbálkozik más módon kiélni az ilyen jellegű igényeit. Még akár a fiam is jól érezheti magát, ha látja, hogy a felesége örül...Nem igaz?
Na, persze mikor hazamentek, utána ugye mosogatni a halom tányért, egyebet, rendbe rakni a lakást, este pedig templomba mentem, gyalog 2 km oda, kettő vissza ebben a szörnyű melegben, s belül a lelkemben az az egésznapos feszültség, szóval estére eléggé elfáradtam. Szerencsére jól aludtam, s reggel telefonon beszéltem a fiammal, eléggé megnyugtatóan kitárgyalták a dolgot, és úgy tűnik sikerült megértetni a menyemmel, hogy ilyesmit nem szeretne mégegyszer megélni a fiam, megbeszélték a kompromisszum lehetőségeit is, úgyhogy most többé-kevésbé szent a béke...Azt tudom, hogy a fiamnak, nem lesz nagyon könnyű elfeledni az italosan okoskodó feleségének a látványát, meg az átvirrasztott éjszaka bánatát, de reméljük, mindkettőjük számára vannak az esetnek tanulságai...Mondjuk fiam nagyon nagy szeretettel köszöngette, azt, ahogy viselkedtem, hálás az együttérzésemért, és az "okos" tanácsaimért, én pedig boldog vagyok, hogy végülis pozitív hordaléka is van ennek a kellemetlen kis incidensnek....Hát igen, ez érdekes, hogy ez a kis családi probléma, még közelebb hozott megint a gyermekemhez, lám, azért ha baj van, csak hozzámfordul, tőlem vár vigaszt és támogatást...És ez nagyon jól esett.....Mennyire igaz a közhely, hogy minden rosszban van valami jó!!!!!
Mondjuk az lenne a legjobb, ha egy kicsit több sikeres, kielégítő dolog történne, és kevesebb bánat, idegesség volna, de hát az élet már csak ilyan, ZAJLIK!!!!!
