Szívemből, ésszel.....

Megint elküldtem egy konyhatervet, árajánlatot. Sokat vacakoltam vele, mert amikor a felső szekrényeket akartam betenni, az istennek sem sikerült...Iszonyú dühös tudok lenni, ha nem értek valamit. Végül nagy keservesen valahogy összejött a dolog, csak az a baj, hogy nem tudatosan , tehát legközelebb, ha hasonló problémával küszködöm, nem tudom mit is csináltam?  A vevő legalább reagált rá, bár drágának tartja. Most még azt is kéri, hogy elemenként adjam meg az árat....Megcsináltam, dehát  azt is megmagyaráztam, hogy egy adott méretű konyhánál a minimálisan szükséges elemek és  az optimális megoldás között kb. max 200.000.-Ft a különbség, na most, hogy 1.723.000.-Ft vagy 1.523.000.......szerintem, akinek  ilyen igénye van, annak ez a 200.000.-Ft semmit sem jelent....Ezek a felesleges munkák, de hát legalább telik az idő.....Más...A családi összejövetelen megint hoztam a formámat, vagyis én  útálom az üres fecsegést, viszont információ-éhségben szenvedek, érdekel a fiatalabb generáció élete is, így minden gondolkodás nélkül teszek fel "provokatív" kérdéseket. Keresztlányom férje egy eléggé fura figura. Ambivalens személyiség...Lánytestvére Ausztriában él, zongoraművész és tanár, ő a szülők "jól sikerült" gyereke. Bence nehezen találta fel magát, de végülis az egyik bankba sikerült bejutnia, oktatásban résztvennie, s így elég jó állása lett. De.....Azt a munkakört, amit a többiek munkaidőben  jól el tudtak látni, ő 2-3 óra plusz időtöltéssel tudta csak abszolválni, ami egyrészt fárasztó, másrészt állandó önbizalom-problémával küzdött, és útálta a munkahelyét. Azért mondom, hogy útálta, mert kérdésemre, hogyhogy velünk tudsz lenni, szabadnapot kértél a bankban? - azt a meglepő választ adta: Már két hónapja otthagyta a bankot, és egy  jóbarátjával kft-t alapítottak, és valahol Zalában faházakat építenek, és ingatlan forgalmazással, meg mit tudom én milyen welnesz, franc tudja miket akarnak csinálni, persze hitelből.....Leesett az álla mindenkinek, saját anyósa, apósa sem tudott a dologról. Ahogy én eddig a srácot ismertem, hát nem igazán fér bele ez a vállalkozósdi, de hátha?????????Kívánom, hogy sikerüljön, mert pont ezt utálom magamban, hogy sohasem mertem kockáztatni, akkor meg nem lehet előre lépni semmit.A fiú bizonyos fokig málé, de ugyanakkor jólelkű ember. Érdekes az életfelfogása, alig volt eddig is a családdal, mert munka mellett még rendszeresen valami alapítványban talált barátokat és feladatokat, s ott érezte jól magát. Keresztlányom - gondolom - hogy nehogy elveszítse élete párját, szintén ebbe az alapítványba jár, a gyerekeket sokszor csapják oda a nagymamához. Ugye milyen fura ellentmondás? Tényleg hihetetlen mennyire különbözők vagyunk. Ők így gondolják helyesnek, sa gyerekek tulajdonképpen imádják a szüleiket - ezt lehet látni a viselkedésükön, jól tanulnak, nagyjából rendben van minden velük. Hát most, hogy ez az építkezősdi elkezdődik majd Zalában, nem hinném, hogy nap-mint nap haza fog járni Bence, úgyhogy a családi életük nem lesz túl jó, de lehet, hogy  nekik ez nem probléma....Ahány ember, annyiféle felfogás.....Mindezt csak azért írom le, mert tényleg így öregen kezdem csak felfogni, hogy nem létezik olyan, hogy "normális élet" - a szüleinktől kapott útmutatások ma már nem érvényesek. Mindenki másképpen keresi a boldogságát, a sikereket, más- és más életcélok vannak. 10 -20 ével ezelőtt óta iszonyatos nagy változások történtek a társadalomban, a gazdaságban, az életfelfogásban, az értékekben, szóval, ezért nem találjuk mi 50-60 évesek a helyünket ebben az újfajta körforgásban. Nagyon erősen visszahúznak a neveltetésünk, szülői mintáink, nehéz elfogadni, hogy ma "más a módi".   Pótanyám /anyu nővére/ szerint  Bence lépése hülyeség, biztos, hogy belebukik, hogy hagyhatott ott egy ilyen jó állást a bankban, milyen felelőtlen, hogy az alapítványban működik, ahelyett, hogy a gyerekeivel törődne, stb, stb. És érzem, hogy bennem is elsőre ugyanilyen érzések indultak el, de utána- használva az agyamat, be kell látnom, hogy ez is járható út lehet, hiszen azért sok embernek sikerül...Ha mindenki olyan változtatás képtelen lenne mint mi, akkor rengeteg frusztrált, boldogtalan ember lenne bizonyos munkahelyeken, ahol ugyan  fizetése van, de a munkáját nem örömmel és sikerélménnyel végzi. Kíváncsi lennék, hogy az én generációmban kik, hogyan vélekednek erről. Érdekes módon a baráti körben szinte soha nem beszélnek a munkájukról.....Mondjuk a barátnőmmel megbeszéljük a tapasztalatainkat, de a többiekről semmit sem tudunk. "Nem publikus"

Na, mára esmeg elég a szövegből........

 

A vasárnap esti baráti összejövetel nagyon kellemesre sikeredett. Sokat beszélgettünk a gyerekek dolgairól és mindenkinek vannak zűrös élményei, pedig ők is mind nagyon jó, gondos, következetes szülők....Szóval sikerült jobb kedvre derülnöm....Nemcsak az én gyermekem tud töviseket szurkálni a szívembe.....Hétfőn takarítottam, mostam, főztem, kedden pedig családi összeröffenés volt régi lakóhelyemen, Rákoshegyen. Itt is jól éreztem magam, ott volt a család pillanatnyilag legkisebb tagja, Eszterke, aki egy aranyos és igen békés kis 10 hónapos csajszi...Olyan vicces arcokat tud csinálni, hogy meg lehet szakadni a röhögéstől. Barátkoztunk, s javasoltam tegyük őt - mivel nagyon nem akart a járókában lenni - ki a fűre, hát azt a kis cukor  annyira élvezte a füvet - ugye-ugye a füvezést nem lehet elég korán kezdeni...- láthatóan mélyen lefoglalta őt a különböző fűszálak, levelek tapogatása. Négykézláb ragyogóan bejárta a kertet és láthatóan rettenetesen élvezte a nagy szabadságot. Szerette volna némely bogarat megkóstolgatni, de még időben  kivettük a szájából.....Volt egy kis nosztalgia, mivel elkezdtünk énekelni Esztinek mindenféle gyerek. és altató dalt, na ebből kis kóruspróba alakult 2 szólamban, stb átrepült fejünk felett az angyal, boldogabb ifjúságunk szép emléke a különböző énekkarokban való részvételre  való visszaemlékezés...Este otthon is sokkal jobb hangulatban voltam, viszont éjszaka nehezen aludtam el /????? szokatlan.../A náthám már hálisten sokat javult, mondjuk most a köhögős része következik....El ne kiabáljam, a nagylábujjam is mintha már majdnem teljesen rendben lenne, ma direkt szandált vettem fel, hogy még véletlenül se dörzsöljem ki  újból a  gyógyulófélben lévő sebet. Összességében két tűrhető napom volt. Hétvégére szeretném meghívni egyik uncsitesómat meg a férjét, remélem  kellemesen fog telni a vasárnap  is majd, hacsak nem alakul másként....Munkahelyemen továbbra sincs semmi komoly forgalom, rettenetes ez a csönd, de már unom is folyton ezt írogatni...Kisfiam  megejtette az első "mosását", baromi rondán ki is teregette - mikor nem látta, kicsit kihúzogattam a cuccokat, hogy ne legyenek olyanok, mintha a kutya szájából rántották volna ki, legyen majd pozitív az élménye, akkor nagyobb kedvvel csinálja talán máskor is....NEM VASALOM KI!!!! Lássuk, mit fog csinálni???? Úgy tudom hétvégén Sopronba megy a  Volt fesztiválra,  nem tudom, mikor lesz ideje ezzel foglalkozni, mert hétvégén is csak éppen, hogy itt voltak..../Vitt itthonról egy kis sonkástésztát.. egy kis "hazait". Édes istenkém! Segíts meg, hogy jobban menjenek a dolgok!!!!!!!!!!Nagyon nagy szükségem van pozitív élményekre!!!!!!!!!!! Más...Mint már sokszor említettem iszonyatosan imádok olvasni. A ragyogó Ken Follet  Katedrális és a folytatása tényleg kiemelkedő élmény volt. Az elmúlt héten egy Jeffry Archer könyvet olvastam megint, az is nagyon tetszett, kedden meg vettem megint egy Nora Rabertset - kár volt....Pedig már megfogadtam, hogy nem dőlök be, csak olyan spontán az újságosnál megláttam az új kötetet, hát hogy ne unatkozzam utazás közben , megv ettem. Ma reggel már csak  10-20 oldal maradt, de tényleg az előző minőség után különösen bosszantó, hogy mennyire erőltetett....Úgy kell nekem!!!!Pedig régen, nagyon  jó könyveket írt....Úgy látszik, elfogyott a muníció. /Erről mindig eszembe jut a "Peter-elv", ebben a könyvben  van egy ilyen mondat, hogy minden  ember fejlődésen megy keresztül, elér a csúcsra, majd eléri a saját inkompetencia szintjét, ami azt jelenti, hogy ott már nem  muzsikál olyan jól, mint az előző állomásokon. És akkor - sajnos - ott marad..../..Hát kb.  így van sokszor  az írókkal is, valahogy elkopik az ihlet, s onnantól kezdve egyre gyengébb könyveket írnak...Kár...Elhatároztam, hogy előkeresem a Szabó Magda könyveket, tudom, hogy van egy jó pár: Danaidák, Für Elise, mit tudom én...Megpróbálom újra olvasni őket, mert szerintem ezek mind jó könyvek voltak, csak talán korán olvastam, lehet, hogy most jobban fognak tetszeni, mint diák koromban. Meglátjuk???? Körülnézek a Net-en, hogy mikor és hol lesznek Cotton Club Singers koncertek, mert ők nagyon  rokonszenvesek nekem, szeretem ezt a fajta dzsezzes vonulatot, érdekelne a Váradi Café is, szóval, ha úgymond szabadságra megyek majd  augusztusban, szívesen mennék ilyen helyekre, ha lehet. Na, mára asszem ennyi bőven elég....sőt....sok

Asszem ez azt jelenti szomorú anya.....Most nagyon szomorú vagyok. Most dél körül felhívtam a kisebbik fiamat, érdeklődni, hogy s mint van? Elhagyta a hátizsákját, és kérdeztem, mi volt benne, nem volt túl nagy érték? stb. Magyarul kicsit beszélgetni szerettem volna vele. Olyan undokul hárított minden kérdésemet, mintha útálna.....Már többször kérdeztem tőle, hogy mi ez a ridegség velem kapcsolatban, mire ő, hogy "Miért kell folyton kérdezősködni ?" Miért kell neked mindent tudni?" "Te folyton elégedetlen vagy velem unom már, hogy mindig  mindenbe beleavatkozol" és még jónéhány undok mondatot mondott, s én  éreztem, hogy lehervad a szívem, és pokoli szarul érzem magam. A barátaimnak is vannak hasonló - majdnem felnőtt gyerekei, és érdekes módon, szívesen beszélgetnek a szüleikkel, nem érzik úgy, hogy a kérdéseik rosszindulatú kíváncsiságból fakadnak, hiszen csak szeretetet kapnak a szüleiktől. Én is a lelkem kiteszem, hogy megtaláljam a megfelelő hangot a gyerekkel, de igazából semmi nem hozott eredményt. Most is arról beszél, hogy  azért nem csinál semmit, mert ebben az "aranyketrecben" nem tanulta meg, hogyan kell elvégezni a feladatokat. Na, de bármikor kértem, hogy takarítson ki, ne hagyja  tönkremenni az otthonát, hozza le a mosnivalót, mossa ki, teregesse ki, vasalja ki, mindig kibújt a munka elvégzése alól, mondván  hagyjam  békében ezekkel a "hülyeségekkel". Hagyni kell, hogy egye meg a kosz, vagy legyen  koszos a ruhája, vagy ne adjak neki enni, vagy mi lenne az, ami arra késztetné, hogy végre felnőjön::::És én, aki 30 éven át mindig próbáltam máshogy is viselkedni, mint amit a szívem diktált, próbáltam kitalálni, hogy a legjobb mindegyikünknek szerettem volna megtalálni hozzá a kulcsot, most úgy néz  ki, hogy szerinte ÉN vagyok a hibás mindenért....Ezt  lehetetlen felfogni, megérteni. Istenem, mi lehet ennek az igazi oka, hogy ilyen pillanatokat kell megélnem?????? Még mennyiszer kell sírnom, szomorkodnom a szeretetlensége miatt, amit egészen, százszázalékosan biztosan nem érdemlek?????Miért nem szeret már ő sem? Folynak a napok,  nem történik semmi különös jó, rossz a munkahelyi helyzet, érthetetlen  szituációkba kerülök, megmagyarázhatatlan  dolgok történnek  "ellenem" és  már kivédeni sem tudom, mert ledermedek , s csak rettegek, mi jöhet még?És este a barátaim várnak, László napot ünneplünk, vajon addigra lecsillapodik a szomorúságom, nehogy elrontsam mások jó hangulatát?????? Az a legszörnyűbb, hogy minden megy tovább, élni kell, akkor is, ha fáj a szív nagyon, ez az érzés is  csöndesedik, aztán olykor megint lesznek jobb percek, de egyre gyűlik a sok érthetetlen, megmagyarázhatatlan esemény, amivel nem tudok mit kezdeni, mert  nincs rá magyarázat, és ez most nagyon  elszomorít......Úristen! Egy órája ömlik a könnyem, és nem bírom abbahagyni......Muszáj lesz összeszedni magam!!!! Fel a fejjel !! - Na, szerencsére /?/ bejött egy házaspár és cseppszegélyt, meg fogantyúkat nézegettek, jól belebonyolódtunk, s  már nem sírok.........

Náthám továbbra is erőteljes, ma már a negyedik zsebkendőt teszem tele....Unalmamban, - mert látogatók alig-alig - blogokat olvasok. Most egy grafikus lány blogja döbbentett meg. A lány nagyon tehetséges, kreatív, kedves, jólelkű, abszolute rokonszenves személyiség. Viszont.......Elmeséli az újfajta igényüket kielégítő "Swinger" klubok látogatását....És esküszöm nem is gondoltam, mennyi igény van ezekre a talán szélsőségesnek mondható lehetőségekre....Valószínűleg a neveltetésem az alapja, hogy elutasítok minden hasonló jellegű dolgot, de ugyanakkor némi kíváncsiság is van bennem, hogy mások ezt hogyan élik meg????? Miután egy rosszul sikerült házasság, s néhány rosszul sikerült "szerelem" után már több mint 25 éve nem élek kapcsolatban, azt egyértelműen megállapítottam, hogy 1 férfiben nem lehet meg minden, amire az ember vágyik....Az egyiknek az esze imponál, a másiknak a lelke, a harmadiknak a teste, és még ragozhatnánk...Mivel  én hívő ember vagyok, ezen tapasztalatom megszerzése után inkább lemondtam a "tökéletes férfi" kereséséről, és teljes absztinenciát fogadtam, mert úgy gondoltam, hogy nem lenne helyes túl sok próbálkozás. Úgylátszik vannak, akik nem adják fel és megkeresik a számukra legmegfelelőbb verziót....De???? Vajon akik 3-an, 4-en vagy többen próbálkoznak az élvezetek kicsiholására, nem távolodnak-e el mégjobban egymástól?????? És ha lesz gyermekük, annak a szexuális  nevelésében majd mint lehetőséget, felvetik ezt a szwinger dolgot is???????Én bizony nagyon félnék ilyen próbálkozásoktól, s semmilyen gyönyör nem kárpótolna a sajátmagamtól való  undortól.....Lehet, hogy nincs igazam.....Ez a leány minden egyéb vonatkozásban nagyon rokonszenves. Vajon mi készteti erre a döntésre?????Valahogy olyan kettős személyiségű-nek érzem......Hááát, egyre  kevésbé értem a világot.......

Szabadnapomon a kertből feljőve - nehogy leégjek - egyszercsak azt éreztem, hogy folyik az orrom. De ez nem a szénanátha.Estére már a torkom is fájt. El sem tudom képzelni, honnan jött ez a kórság???Persze gyorsan elszaladtam a gyógyszertárba, vettem Aspirin-C-t, szopogattam Mebucaint, remélem hamar leküzdöm ezt a vírust, vagy mit. A tarkóm nagyon fáj, amúgy nem nagyon rossz a közérzetem, csak olyan nyomi vagyok.....Az üzletben senki.....Kollegám 15-től 2-3 hétre elmegy Balatonra, akkor heti öt napot kell dolgoznom. Persze, amikor  ő megjön, akkor jövök  én, és én is otthonmaradok legalább 2 hétre - de minek? Tényleg el kéne mennem valahova, mert teljesen begolyózom. Évek óta  nem töltöttem 4 napnál többet egybefüggően valami nyaralásfélével. Jó otthon is lehet pihenni, de tényleg hiányzik valami "Élmény"  Hétvégén barátaimhoz vagyok hivatalos, de nem tudom, hogyan fogok odaérni, mivel 7-ig dolgozom. Mindegy, meglátjuk....Valami kedves ajándékot is kellene vinnem, de fogalmam sincs, mit? Kaját most nem tudok vinni, mivel munkából jövök. Jaj, ez most nem jó időzítés.....Ja, felhívtam Laci barátaimat, felköszöntöttem őket névnapjukon, vélhetően jólesett nekik, hogy gondoltam rájuk. Nagyon egyszerű, ez egy felejthetetlen névnap, hiszen apukám is László volt......Rá is gondolok ilyenkor....Lehet, hogy holnap korábban kelek, és kiugrom a piacra valami ajándékot venni  Lacinak, a barátnőm férjének. De mit? Olvasni annyira nem szeret, - igazándiból 28 év ismeretség után sem igazán ismerem őket, mármint, hogy mi okoz igazán örömet nekik.....Jaaj, nyűgös vagyok.....Tegnap kellett volna erről gondoskodnom, de a rámtörő nátha miatt elfelejtettem.....Na, majd csak rámjön az ihlet, s jön egy jó ötletem....Még írni sincs kedvem.

Jaj, ez a hétvége.....Nagyfiamnak 24-én lesz a születésnapja. Menyemmel leegyeztettem, mit szeretnének, én menjek-e hozzájuk, vagy valahol találkozzunk???Menyem rövid gondolkodás  után visszahívott, hogy majd mi megyünk hozzád....Jó.../Bár szerintem egy feleségnek kéne a férje születésnapját megszervezni, de, legyen így!!!/ Boldogan készülődtem, szombaton mindent elkészítettem  -  meggyleves, kacsacombok, párolt káposzta, "kedvenc" Pörkölt-dió torta - ez nagyon nehezen készíthető torta, különleges - Este még  meghívásom volt szentendrei barátaimhoz, nagyon jól éreztem magam, éjjel 2-re értem haza, kellemes, dumálós  este volt halászlével, túróscsuszával. Mivel napközben a készülődéssel voltam elfoglalva, nem ettem semmit, így bűntudat nélkül nyomtam be az esti fínomságokat. Kicsit borozgattam is, fínom fehér borokat, úgyhogy tényleg jól éreztem magam. Na, bezzeg  vasárnap reggel......Drága kisfiam elég korán, úgy 8-9 óra között hív, de olyan gyanús a hangja....Hát a drágám  két mondat után  zokogni kezdett, azt hittem, megszakad a szívem, azért egy 34 éves férfiember akármiért nem sír....Hát a kis menyem a szomszédoknál történt szombati bulin kicsit többet ivott a kelleténél, és utána fogta magát és a társasággal felkerekedett, fiamat otthonhagyva "a gyerekekre  valakinek vigyázni kell" címszóval elment diszkóba, s onnan még kapatosabban hajnali 5-kor jött haza. Ráadásul még szózatot is mondott arról, hogy ő nem csinál semmi rosszat, neki joga van  a szórakozáshoz, stb. Fiam azt akarta, hogy ne jöjjenek ki hozzám, mert hát most ez annyira szörnyű, meg minden...Megértettem őt, de magyaráztam neki, hogy ne szúrjon már ki velem, szedje össze magát, jöjjenek ki, ígérem, hogy nem avatkozom a dolgukba, s akkor mennek haza, amikor akarnak, nem sértődöm meg, de hát mégsem tehetik meg velem, hogy így szarban hagynak ennyi költség és munka után....Nna, végülis sikerült meggyőznöm, hogy jöjjenek....Délben értek oda, az unokáimon nem látszott semmi, hogy éreztek volna valamit is a feszültségből, de a menyemen látszott a másnaposság, zöld volt , sárga, szóval nem festett valami fényesen....Igen nagy önfegyelemről tettem tanubizonyságot, hogy ne szóljak bele a  dolgaikba, de sikerült úgy viselkednem, hogy az ebéd végülis kellemesen telt, láttam, hogy a nagyfiam kicsit megnyugodott, ebéd után pedig az én hálómban lefeküdt kicsit aludni, a menyem a másik  szobában aludt, én játszottam a gyerekekkel, kártyáztunk, nevettünk, szóval rosszabbra számítottam. Végülis így volt jó, mert azért  volt módom, hogy kicsit ölelgessem a fiamat, és valamennyire vígasztaljam, de semmiféle konfrontációba nem mentem bele.Sajnos ezt nekik kell megoldaniuk.....Végülis 10 év alatt először fordult elő ilyesmi, azért nem kell rögtön kétségbe-esni. Meg kell beszélni a dolgokat kultúremberek és szerető házastársak módján, és biztosan lehet kompromisszumokat kötni. Mikor beszélgettem a fiammal, mondtam is neki, figyelj, szervezd úgy, hogy néha vidd el a lányt táncolni, mégha te nem is szereted az ilyen helyeket, és akkor nem lesz olyan túlzottan vágyott a dolog, hiszen a kedvéért ennyit meg lehet tenni, és akkor nem próbálkozik más módon  kiélni az ilyen jellegű igényeit. Még akár a fiam is jól érezheti magát, ha látja, hogy a felesége örül...Nem igaz?

Na, persze mikor hazamentek, utána ugye mosogatni a halom tányért, egyebet, rendbe rakni a lakást, este pedig templomba mentem, gyalog 2 km oda, kettő vissza ebben a szörnyű melegben, s belül a lelkemben az az egésznapos feszültség, szóval estére eléggé elfáradtam. Szerencsére jól aludtam, s reggel telefonon beszéltem a fiammal, eléggé megnyugtatóan kitárgyalták a dolgot, és úgy tűnik sikerült megértetni a menyemmel, hogy ilyesmit nem szeretne mégegyszer megélni a fiam, megbeszélték a kompromisszum lehetőségeit is, úgyhogy most többé-kevésbé szent a béke...Azt tudom, hogy a fiamnak, nem lesz nagyon könnyű elfeledni az italosan okoskodó feleségének a látványát, meg az átvirrasztott éjszaka bánatát, de reméljük, mindkettőjük számára vannak az esetnek tanulságai...Mondjuk  fiam nagyon nagy szeretettel köszöngette, azt, ahogy viselkedtem, hálás az együttérzésemért, és az "okos" tanácsaimért, én pedig boldog vagyok, hogy végülis pozitív hordaléka is van ennek a kellemetlen kis incidensnek....Hát igen, ez érdekes, hogy ez a kis családi probléma, még közelebb hozott megint a gyermekemhez, lám, azért ha baj van, csak hozzámfordul, tőlem vár vigaszt és támogatást...És ez nagyon jól esett.....Mennyire igaz a közhely, hogy minden rosszban van valami jó!!!!!

Mondjuk az lenne a legjobb, ha egy kicsit több sikeres, kielégítő dolog történne, és kevesebb bánat, idegesség volna, de hát az élet már csak ilyan,  ZAJLIK!!!!!

Életem  három legfontosabb területe adja fizikai és lelki jó közérzetem alapját, úgymint: 1. a család /ez a terület közepes, de inkább jó mint rossz/ 2.  az egészségem  /ami alapjában véve a lehetőségekhez képest egészen tűrhető/ és a munkám /na ez most  igen szar....szerintem a végét járja.../ Éppen ezért mantrázom magamban, hogy  próbáljuk meg rávenni a főnököt még egy utolsó próbálkozásra: Egy 200 m2-es üzlethelyiséget felajánlottak itt a házban, persze ez plusz munkákat is jelent, meg  plusz árut, amit kiállítunk, s természetesen magasabb bérleti díjat. Úgy gondolom, ha több áru lenne megtekinthető, kipróbálható élőben, nagyobb lenne az érdeklődés és értelemszerűen a forgalom is megnőne....Igen ám, de mi van, ha nem????A kérdés az, hogy akar-e  a főnök még kockáztatni, vagy hagyja veszni ezt az üzletet???? Ugye sok időm van gondolkozni, s azt vettem észre, hogy a vevői magatartás nagyon megváltozott. Mindenki rohan, "nem ér rá" még a konyhaterveket is csak e-mail-ban kérik, s nincs mód egy komolyabb együttműködésre, magyarázatra, a lehetőségek felvázolására. Annó az első üzletünkben amolyan familiáris stílus volt az, ami akkor nagyon bejött. Személyes kapcsolat, hosszabb idő a termékek bemutatására, tehát volt kommunikáció a vevő és az eladók között. Most a megváltozott körülmények miatt  talán egy más stílust kell kialakítanunk, ehhez kedvező lenne ez a nagyobb üzlet. Kérdés, mennyire bízik meg a véleményünkben a főnök?????Nagyon izgulok, hogyan reagál erre az elképzelésünkre??????/Én magam mintha egy kicsi reménysugarat látnék, valami fényt az alagútban, persze ez csak intuició....Hogy bejön-e?????

Ebben a számítógépes világban az én tudásom körülbelül a béka segge alatt van, szerintem még az unokám is ügyesebben használja a gépet mint én. Olykor örülök, mert "vak tyúk is talál szemészt" rájövök egy-két dologra, de rettenetesen zavar a szakzsargon, amiből egy kukkot sem értek. Például: ha arra a sokféle témakörre ráklikkelek, előjönnek különféle blogok, de  nincs például egy hosszú lista, amiből mazsolázhatok, kinek, miért tetszik a blogja? Vagy csak én nem tudom, hogyan lehet ezt a listát előhívni.....Na, mindegy, időm mint a tenger, már nem is panaszkodom, amin nem tudok változtatni, azért kár  szenvedni....Az üzlet pang. Most nagyon szarul állunk eladás tekintetében. Vasárnap készítettem 3 konyhára 4 féle variációt, még csak meg sem köszönték, nem reagáltak rá. Szerintem ez nagy bunkóság, hogy nem tisztelik az ember munkáját. Ez is úgy megváltozott...Régebben a vevővel való beszélgetés közben csináltuk meg a tervet, így jobb volt a kommunikáció, és nagyobb befolyással tudtunk élni. Most a türelmetlen vevő megadja az e-mail címét /még a telefont sem/ aztán küldjem el az árajánlatot. Ha közben kérdésem lenne, vagy bármi mondanivalóm, nyeljem le!!!!!Azt nem értem, hogy ha valaki milliókat akar költeni, miért sajnálja az időt a közös, de bizonyára eredményesebb együttműködésre??????Egyébként ma az Indexen elolvastam egy cikket a forint pillanatnyi helyzetéről, és az olvasás közben megint rájöttem, egy árva szót nem értek belőle. Most vagy én hülyülök, vagy az újságíró túl profi a pénzügyi szakzsargonban, de szerintem, mások sem valószínű, hogy értik , ami oda van írva. Egyre többször találkozom ilyen szövegekkel. Na most szerintem a médiának éppenhogy közérthetőnek kellene lenni, hiszen a szakmai nagyokosok egymásközt úgyis értik a dolgokat, de a hétköznapi ember, csak hápog, hogy mi ez, mit jelent az??????Vajon miért nem  "divat" érthetően megmagyarázni a dolgokat?????Vagy pont ez a cél, hogy "kirekesztettek "legyünk??????

A szerda a takarítás napja volt, aztán fodrászhoz mentem, hogy csinos legyek estére, de bevallom, kis csalódás volt számomra a találkozó. Laci pontos volt, kedves is, de kicsit már úntam a "tökéletes család"-ról, a sikeres gyerekekről, és feleségről szóló tirádákat. Persze ez az én hibám, mert nekem nem ilyen jó a helyzet, s nyilván írigykedem rá, de valahogy olyan unalmas volt az egész este. Gondolom, pontosan érzem, hogy nincs ennek az egésznek semmi perspektívája,  s ez rávetíti árnyékát  a találkozásunkra. Nem tudok, és nem is akarok "csábítani", nem tudom hozni a jobbik formámat, mert minek? Búcsúzáskor meg sem kockáztattam egy intimebb érintést, s ő pedig azt mondta, hogy ne csak ő jelentkezzen, hanem én is keressem őt - nem fogom.... Valahol a lelkem mélyén tudom, hogyha szabad lenne, be tudna indulni bennem valami vonzalom, de így, kizárt...Azt reméltem talán, hogy a 38 év utáni lelkesedés valami mélyebb érzelmet takar, de hát nem... Csütörtökön  voltam a könyvelőnél, azután  kicsit tekeregtem a békási piacon, vettem egy farmer térdnadrágot, meg egy papucsot, epret, barackot, ezt azt. Kb 2-re értem haza. Főztem gyorsan egy kis lecsót - isteni finom volt, aztán nekiálltam vasalni. /Naná, hogy kivasaltam Andris cuccait, de most már bánom..../Pénteken füvet nyírtam, főztem egy kis tökfőzeléket, pörkölttel - hogy ha esetleg hazajönnek legyen mit enniük /Na, most már ezt is bánom./..Andrishoz mikor felmentem, 9 ó 15-kor, még ott állt egy szál gatyában, pedig a HÉV 22-kor indul, s azzal éppenhogy beér a munkahelyére. Persze fel voltam háborodva, mire elkezdett üvölteni, hogy hagyjam békén, ne szóljak  bele a dolgába, s mindezt olyan hangnemben, hogy a szívem szakadt meg. A lakásában disznóól, a barátnőjének a csincsillái az előszobában, alom, szemét kiszórva, a csincsillák a ketrecből kivéve, a fürdőszobában rohangálnak, a kivasalt holmik csak ledobva, egyszerűen egy rémálom...Namost a beteges takarítás mánia és a fenti látvány között azért lehetne más, valami közbülső  alternatíva is, nem? De gyorsan lementem,mert nem bírtam elviselni a csalódást és a feszültséget. Délelőtt jól kibőgtem magam. Annyira igazságtalannak érzem a helyzetet, és annyira bánt, hogy ilyen végtelenül szétszórt, rendetlen, felelőtlen a gyermekem. Folyton azt kérdezem magamtól, hogy lehet, hogy ennyire gyökeresen ellenkező életvitelű, mint amire neveltem????? Ő neheztel azért, hogy nekem "semmi se jó", de hát mi lehetne jó ebből az alapállásból, ahogyan ő él?  És mindig attól rettegek, hogy erről a munkahelyéről is el fogják küldeni, és akkor mit csinálok? Nyilván mint anya, segíteném, de ez nem egy egészséges megoldás, nem lehet, mint egy nagyra nőtt csecsemőt  eltartani, ő pedig lazán szórakozna, nappal aludna, és én gondoskodnék róla. Ezt nem tartom igazságosnak. És most már tudom, hogy nem is vagyok hajlandó csinálni. Elég volt 30 év!!!!!És még csak nem is értékeli....Ilyen hangulatban mindig megrémülök, hogy milyen rosszakat tartogat még az élet??? Annyira szeretnék nyugalomban és biztonságban élni!!!És szeretetben a gyerekeimmel, unokáimmal. Miért ilyen nehéz????

A mai napom picit jobb volt, adtam árjánlatot több érdeklődőnek, lakberendezőnek, ki tudja???? Sajnos a pedikűrözés nem jól sikerült, a nagylábujjam begyulladt, kenegetem körömvirág krémmel, Neogranormonnal, de nem igazán javul..Félek, hogy le kell vetetni a körmömet, hjaj, de bosszantó, meg nem is tudom, hogy most hogyan lehet menni a sebészetre, s hova menjek a János kórházba, vagy Szentendrére???Még próbálkozom a gyógyítással, aztán, ha nem múlik, akkor muszáj elennem valahova, nehogy nagyobb baj legyen. Elég kínos a cipő viselés is így. Most szandálban vagyok, de  megint esős napok lesznek, affenébe....Jaj, ma ahogy összevissza szörföztem az interneten, valahogy rámentem egy blogra, azon egy kis video, beindítottam, és ilyen számítógépes srácok dumáltak, még röhögtem is, hogy megint nem értek semmit, egyszercsak  kit látok, hát drága nagyfiamat, Balázst....Annyira megörültem, azért nagyon durva, hogy annyi oldal közül pont egy olyat szúrtam ki, ahol ő van a barátaival, akik szintén megszállott számítógépesek. Ez olyan, mint egy éve cirka az Indexen nézek egy illusztrációt valamihez, fotót, és nagyon ismerős, hát ott meg a kisebbik fiam, Angyalkám /ez a beceneve/ van a fotón...Hihetetlen.... Holnap, ha min den igaz, találkozóm van Laci barátommal a régi iskolatárssal, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul a program, vajon lesz-e miről beszélgetni. Lehet, hogy most nem javaslom a csavargást, mert fáj a lábam...Hétvégéig lesz tennivalóm otthon is, meg mennem kell a könyvelőhöz is, szóval felturbózom magam egy kicsit, hátha pozitívabb hangulatba kerülök. Na, pááááá, mára csak ennyi.

A szabadnapjaim elmúltak, semmi különös nem történt. Szombaton mostam, vásárolni se nagyon volt kedvem, csak a kisboltba mentem el kenyeret, tejet venni, meg a kisbódéban epret. A szükséges rendrakás, kis takarítás után jött a nagy zuhé, nem is csináltam mást, csak olvastam. Szombat este be is fejeztem a "Katedrálist" Nagyon örülök, hogy megvettem ezt a könyvet, megint ugyanazt éreztem, mint mindig, ha jó könyvet olvasok: együtt örültem, féltem, bánkódtam, szenvedtem a szereplőkkel, és borzadoztam a sötét középkor szörnyű hatalmi harcain, az emberi gyarlóság és gonoszság megnyilvánulásain. Elképzeltem a kis falu  Kingsbridge fejlődését és tönkretételét, aztán az újabb feltápászkodását, s a benne élők életminőségének óriási változását, az emberi tudás csodálatos növekedésének a lépcsőfokait....Az, hogy Ken Follet egy kis  szerelmet, erotikát, önfeláldozást is tett a történetbe, talán még emberibbé változtatta a sötét középkor eseményeit. Akkor is megéltek mindenféle emberi érzést, de  az biztos, hogy  szomorú, ugyanakkor érthető a szereplők életfelfogása. Ha belegondolok, hogy  700 év távlatában nem változott meg gyökeresen az emberi természet. Hatalomvágy, gőg, hiúság, pénzsóvárság, aberrált  kéjsóvárság, erőszak, gyilkos indulatok, gonosz, rosszindulatú emberi kapcsolatok....Akármelyikkel ma is találkozunk, legfeljebb nem olyan gyakorisággal mint azokban az években. Lehet, hogy a tudomány, a technika óriási mértékben fejlődött, de az emberi természet nem sokat finomodott.....Most már a második kötetet olvasom "Az idők végezetéig" címmel, hát itt is vannak történések, amik fel tudják zaklatni a lelkemet, sokszor nem is tudom, jó-e, ha ennyire beleélem magam. Persze ez nem azt jelenti, hogy otthon ne csinálnám meg, amit kell, két adagot kimostam, kiteregettem, ebédet főztem /fini meggylevest, meg zöldbabfőzeléket, rántott husival/ el is mosogattam, pakoltam, szóval rend, nyugalom van otthon, de az összes szabadidőmet most az olvasásnak szenteltem. Már az 526.oldalon tartok, úgyhogy két nap, és vége a könyveknek. Az a baj, hogy ilyenkor inkább kevesebbet alszom, mert annyira hatása alá von a  regény, hogy nem tudom letenni. Addig legalább nem gondolok a saját nyűgjeimre.
Ja...Nagyobbik fiam  és a menyem meghívtak, hogy töltsek velük augusztusban 3 napot Balatongyörökön, igazán meghatott.....Remélem, jó idő lesz!!!!Sokat gondolkozom, hogy elmenjek-e egyedül valahova nyaralni, van-e értelme egyedül....Hiszen otthon is tudok pihenni, strandra is el tudok itthon menni, és anyagilag is olcsóbban megúszom...Kezdek zsugori lenni, félek, hogy elfogy a pénzem, és valahogyan most nem túlzottan jól mennek a dolgok....Ami a hangulatomat illeti, nehezen dolgozom fel, hogy kisebbik gyermekem, már alig-alig van itthon. Este sokszor a barátnőjénél, vagy valamelyik havernál. esetleg az apjánál alszik. Amikor itthon van, akkor vagy alszik, vagy mit tudom én mit csinál fenn a szobájában. Nem takarít, nem rak rendet, ha célzást teszek rá, rögtön arcokat vág, már nem is merem folytatni, pedig nagyon elkeserít. Jó tudom, ő is szeretné élni a  SAJÁT életét, de azért nemcsak ez az egy módja van az önmegvalósításnak....Főleg  a szórakozás az , ami kitölti az életét, állandóan kritizálja a világot, a társadalmat, sokszor beszél  szerintem butaságokat, de már nem veszi komolyan  az én eltérő véleményemet, nem én vagyok a kompetens személyiség, akire érdemes hallgatni....Mivel alig van itthon, nem tudom megvalósítani, hogy mosson magára, pláne, hogy vasaljon, ha nem akarom, hogy rendetlenül menjen dolgozni, kénytelen, kelleten ki kell mosnom a cuccait, és nincs lelkem, hagyni hányódni, ki is vasalom, de nagyon bánt, hogy még csak meg sem próbálkozik ezzel a fajta önállósággal, pedig beszéltünk róla....Nem merek  erről beszélgetést kezdeményezni, mert az megint csak veszekedést szítana, ugyanakkor nagyon bánt, hogy igazából csak enni jönnek le a barátnőjével, azt  kedvesen meg is köszönik, sőt már túlzásbamenően meg is dícsérik - gondolván, hogy én ennek biztosan örülök-  s aztán huss, rohannak fel....Jó, megértem, hogy szeretnek együtt lenni, ennek van most az ideje, de miért nem lehet rendet rakniuk és tisztaságot maguk körül, miért tartják ezt feleslegesnek, miért nem nőnek már igazán fel? Miért nem fogják fel, hogy nemcsak az élvezet az élet, hanem kötelességek is vannak? Nem tudom, hogyan birkózom meg ezzel a problémával, mert ez nagyon zavar.Nem akarom elüldözni, de azt sem szeretném, hogy  így éljünk együtt, illetve hát most már talán nem is együtt.....Nagyon nehéz ez az egész....Önző vagyok, és igazságtalan, mert azt szeretném, ha megfelelően gondoskodna magáról  és az otthonáról??????Tudom, hogy a fiatalok hajlamosak arra, hogy nem szeretnek takarítani, meg gondoskodni, na de ő már nem kamasz!!!!!!!Én annak idején, tulajdonképpen azt a pénzt, amit anyukámtól kaptam, 2millió forintot, erre a lakásra költöttem, az ő nevükre, mármint a két fiaméra. A saját pénzemből még  párszázezret ráköltöttem a berendezésre, hogy kellemes környezetben élhessenek. Akkor nem is sajnáltam, de most bánt, hogy hagyja tönkremenni. Az ablakkkereteket festeni kellene, festeni kéne a falakat is, rendbetenni , konyhává alakítani az előszobát,  felújítani a fürdőszobát,  hogy egy  fiatal pár élhetne normálisan benne, de nem , neki erre nincs igénye. Nem akar igazából itt élni, mert távol /1/2 óra..../ van a várostól, a barátoktól, a pesti ÉLET-től. Szerintem nem is fogja fel, micsoda előnye van a saját korosztályával szemben, hogy elvileg van egy kis 32 m2-es lakása. Ahhelyett, hogy ehhez  a pillanatnyi helyzethez igazítva némi kis munkával és átalakítással próbálkozna,hogy kettejük számára megfelelő otthont teremtsen,  inkább kifelé tekintget. Ha elmennek a barátnőjével albérletbe, rengeteg pénzbe kerül, s szerintem, aki bérbeadja a lakását, nem engedi, hogy teljesen lelakják, ha nem tartanak tisztaságot, egyszerűen kiteszik őket. Nem tudom, mik a terveik, nem nagyon osztanak meg velem semmilyen elképzelést, és anélkül, hogy tolakodásnak érezném, nem merek kérdezősködni a  dologról.Lehet, hogy távolabb szeretnének lenni tőlem, hogy ne  szólhassak bele az életükbe, ezt megértem , én is úgy gondoltam, mikor férjhez mentem és elköltöztünk, hogy bár imádtam a szüleimet, de a saját  elképzeléseim szerint akartam élni. Na, de ők nem állnak olyan jól sem anyagilag, sem pedig karrierben, hogy megengedhessék maguknak, hogy ilyen lezseren fogják fel az életet. A két család - a kislány szülei, és én - nyilván a gyermekünk iránti szeretet miatt nem akarunk folyton vitatkozni velük, csendben tűrünk, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Én tudom, hogy nagyon fájna, ha elveszíteném a gyermekem szeretetét, vajon ő miért nem tart attól, hogy elveszíti az én szeretetemet???? Milyen kultúrált és igazságos megoldás volna erre? Hogyan lehetne szeretettel, de határozottan megoldani ezt a komoly problémát? Vajon mások is küszködnek ilyen helyzetekkel?  Nnna, ahhoz képest, hogy a "Katedrális"-ról kezdtem írni, eléggé elszaladt megint az agyam...Sajnos nincs senki, akivel ezeket a dolgokat meg lehetne beszélni...Most megint negatív periódusban vagyok, sajnos.

Komoly 50000.-Ft-os eladásom volt ma /ha-ha-brühühü.../ ezt megünnepelendő a munkaköröm kötelezettségeinek elvégzése után, hogy halálra ne únjam magam, fiatal 30-as társulat blogjait olvasgattam, és döbbenten konstatáltam, hogy  bár magyarul  voltk írva, mégis némelyikből egy büdös szót sem értettem. Többször nekifutottam a szövegeknek, de semmi változás, mintha  szavakat összevissza raktak volna, egyszerűen nem értek belőle semmit. Mások - akik érthető alannyal, állítmánnyal, határozóval és jelzővel együtt értelmes szövegeket írnak- viszont teljesen negatív életfelfogásról tesznek tanubizonyságot, pedig  ezek a fiatalok szinte mind egyetemet végzett, értelmes emberek. Namost, ha én mégsem értem, amit írnak, akkor valószínűleg velem van baj.....Próbálok elgondolkodni azon, hogy hogyan lett belőlem ilyen gyáva, befordulós, bizonytalan, már magamban sem bízó figura? Mikor tört el bennem valami, ami egyre jobban érezteti a hatását, habár elég jól tudom homokba dugni a fejem, hogy ne vegyek tudomást a rossz dolgokról, vagy legalábbis próbálom mondogatni magamban, hogy majd  csak jobb lesz, meg majd megsegít az én jó Istenkém, stb. Hol az a nagypofájú, vidám , magabiztos, sokoldalú, sokszínű lány, aki voltam. A jó tanuló, a vezető egyéniség, a különböző énekkarok "sztárja", a gitározó teenager. A spárgázó, kézenállós, folyton mozgó, ugráló, a rajzszakkör egyik sikeres  emberkéje, akinek kiállították a múzeumban a művét. Aztán az első nekifutásra nem sikerült a felvételi, aztán dolgozni kezdtem, aztán megismertem az exem, férjhez mentem, tanítóképző főiskola, vidéki tanító néni, szentendrei tanító néni,két gyönyörű, okos, ügyes fiúgyermek, a boldogságaim, aztán válás, mert már nem bírtam tovább, hogy nem szeretnek, nem vagyok fontos a férjemnek aztán felnevelni a srácokat, kevés pénz,  váltás, kereskedelem, eladóként, majd üzletvezetőként, majd új cég alapítása az olaszokkal, 11 év, de abból csak 8 év volt jó, ügyvezető vagyok, és mégis egy nullának érzem magam, pedig egész életemben másokért éltem, és akkor voltam boldog, ha mindent meg tudtam adni a gyerekeimnek, vagy az édesanyámnak. Most itt állok, és nem értem, mi történik. Nem tudom a dolgokat befolyásolni. Nem látom a kiutat a nehézségekből, amik egyre szaporodnak. Nem értem ezt az "Új világot", nem értem az embereket. Állandóan úgy érzem, kimaradok valamiből, nem tudok már haladni a korral. Ugyanakkor, otthon tök jól érzem magam, ha biztos lehetnék abban, hogy amíg élek, kitart a kis pénzem, akár még nyugodt is lehetnék. De amikor úgy érzem, hogy nem vagyok teljesen ura a helyzetnek, nagyon el tudok keseredni. Fúúú!!!!! Nem is tudom, hogy miket érzek? Ide már  lassan egy pszichiáter kéne, kár, hogy ismerek egy párat személyesen, s ezért semmi bizalmam nincs hozzájuk......Nnnna De jót depiztem!!!!!!Kéne valami pozitív!!!!!!!!!!! Ja, majd hazafelé olvasom a Katedrálist! Már a 600. oldal körül járok, kurvajó!!!!!!!!!

Eddig is tudtam magamról, hogy van valami kis lövésem, de most már biztos vagyok benne. Annyira idegesít, hogy nem jönnek érdeklődők, hogy próbálok mindenféle dolgot, hogy elviselhető legyen az ittlét. Pl. tv-t nézek, hallgatok, számítógépes játékokat játszom. Ma az jutott eszembe, hogy annyira hiányzik a mozgás, itt a pultból csak mellmagasságból látszom, szóval szól a zene, és én táncolok....Így is tettem: Kb egy órán keresztül ugráltam, miután senki nem járt erre, abszolute semmi gond nem volt....Azért ez már......De azért szeretem magam.....Végülis ezzel senkinek sem ártok - magamnak meg kifejezetten használok- még ha abnormális is!!!!!! Ja, megint el vagyok varázsolva olvasásilag: megvettem a "Katedrálist" és a folytatását. Majdnem 10000.-Ft a két kötet....Khm...viszont isteni...Kb  2000 oldal, és most jobban tetszik, mint 10 évvel ezelőtt. Nem emlékeztem nagyon rá, úgyhogy olyan mintha  új könyvet olvasnék. Holnap, ha kitakarítottam, kinn a kertben , biztosan istenien fogom érezni magam, olvasás közben. Ronda hedonista disznó vagyok!!!!!!De - megérdemlem, igaz?????

Ahogy itt böngészek, beleolvastam egy blogba, ahol megemlítik az elmúlt hét tragédiáit. A két középiskolás, aki lelkiismeretfurdalás nélkül, előre kitervelten  megölte "nagyképű" osztálytársát... Ezt a hírt is döbbenten fogadtam az újságból, tv-ből is. Hogy létezik az, hogy egy 17 éves gyereknek nem fejlődött ki a lelkiismerete, hogy  lehet, hogy nem fogja fel ésszel, hogy elvette az élet lehetőségét egy másik embertől?????? Mi történik az ifjúsággal, hogy jutnak el arra a szintre 17 évesen, hogyha nekem valaki nem rokonszenves, akkor "meg kell büntetni" , sőt, akár el kell pusztítani? Tébolyult világ ez a mienk...Kb 10-15 éve, mikor még tanítónéniként "valósítottam meg" magam, emlékszem, hogy elszörnyedve néztem az amerikai középiskolásokról szóló filmeket, akik a legcsekélyebb figyelmet sem tanúsították az óra alatt, hiába szeretett volna a tanár átadni, tanítani, nevelni, látszólag lepergett róluk minden...Olyan volt, mint egy rémálom.....Most pedig itt nálunk is halljuk, látjuk megverik a tanárt, megverik egymást, sőt ölnek is....Sokszor teszem fel magamban a kérdést: -Hol rontottuk el? Miért nincs tekintélye a pedagógusoknak, miért nem hiszik el a gyerekek az alapvető értékeket, miért nincs hitele a "jó ember"-ségnek, miért hódított tért az erőszak ilyen nagy mértékben - mert régen is voltak túlkapások, de nem ennyi - szóval miért romlott el a világ?????Mennyiben vagyunk mi magunk felelősek ezért? Hogyan lehetne ezen változtatni? Csupa kérdés és nincs válasz....Szomorú!!!!!!!!

Hihetetlen, hogy ebben a hónapban mennyire visszaesett a forgalom, azt sem tudom, miből fogjuk kifizetni a bérleti díjat és egyebeket....Mondjuk ilyen volt már a Materiálban is, de ha még itt sem fogunk tudni eladni, akkor....Brrr...Nem is jó erre gondolni...A Maxi születésnapi hétvége is szar volt, a mostani is az. Egy kicsi konyhára csináltam ajánlatot, meg  ülőgarnitúrára, de már vagyok olyan tapasztalt, hogy tudom, ezeket sem veszik meg. Lövésem sincs, hogy mi történik, mi lesz, ha így marad, de elviselem....Ha az üzlet a sajátom lenne, már régen itthagytam volna a Maxit. Szerintem a II., III., kerületben valahol  egy olyan helyen kellene üzletet nyitni, ahova gazdagék szívesen és célirányosan jönnének, vissza kellene állni a havi legalább egy/ lakberendezési újságban/ reklámra, s akkor talán újra felfedeznének bennünket.Persze ez is csak feltételezés...Garantálni nem tudnám. Mindenesetre visszasírom a 2005 előtti időszakot, amikor 3-szor ennyit forgalmaztunk. Akkor azt hittem én vagyok ügyes, de azóta elbizonytalanodtam...Az a jó üzletember, aki a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodni tud, és megtalálja a lehetőségeket. Nekünk kezünk-lábunk megkötve, semmi fontos dologban nem dönthetünk önállóan, gyakorlatilag a pillanatnyi helyzeteket próbáljuk kihasználni, de amikor nincs helyzet?????Na, ennyit a sírásról!!!!!Viszont : Nagyon  jó volt megint otthon, bicikliztem, főztem, takarítottam, szóval a szokásos.....Mostanában ennyi elég, nagyon szerény lettem....A régi iskolatárs, Laci megint jelentkezett, megint találkozni akar velem, állítólag nagyon jól érezte magát legutóbb /???/
Igazából kicsit  nevetségesnek tűnik ez az egész. Mert , ha megint találkozunk, eltöltünk egy-két-három órát, jót dumálunk, OK...És??? Igazából semmi különös értelme nincs, hiszen a bennünk szunnyadó érzelmek a gyerekkorunk be nem teljesült vágyai abszolute elfojtásra kerülnek, vagyis igazából ezért lennénk együtt, de nem lehet...Na most akkor mire jó a mézesbödönt kívülről nyalogatni?????Vagy ez is olyan kis apró "JÓ", amit meg kell becsülni? A napokban azon filóztam, hogy az öregedést nem lehet megakadályozni. Hiába mondják, hogy akár 5-10 évet letagadhatnék a koromból, mégsem kellek a kutyának sem...Most nem ostorozni akarom magam, hanem egyszerűen azért, mert a férfiak is hasonlóan gondolkodnak, ha már hosszú ideje egyedül élnek: Minek bonyolítani az életet? A szexuális igény már nem annyira erős - olykor már a képesség is hiányzik - de, ha mégis, mindig vannak laza, fiatal nők, akik hajlandók a szexre. És akkor nem kell különösen alkalmazkodni senkihez, nem kell felborogatni az életet, sőt egy fiatal csaj még a libidót is javítja, hát akkor minek választanának egy 58 éves "nyanyát", akinek már ezer hóbortja van, ezer nyűgje, vagy csak éppen túl igényes, s igazából túl nagy elvárásai vannak???
Most, hogy fogyásban vagyok, és reménykedem abban, hogy év végére elérem a számomra szerintem optimális 70 kg-ot, tényleg csodálkozom, hogy azért az egészségemért talán képes vagyok a visszafogott és egészségesebb  táplálkozásra. Viszont nem hiszem, hogy a társkeresésben  a megváltozott paraméterek egy fikarcnyit is segíteni fognak....Jövő héten még  elcseréltem kollegámmal még a hétfőt, mert valami szülinapra hivatalos, így  még két napot kell itt töltenem ebben a "Börtönben". Gyakorolgatom a rajzolóprogramot, de sajnos  egy-két dolgot megváltoztattak, s nem találok polcokat, kiegészítő dolgokat, de hát van időm, próbálgatok.....Lehet, hogy jövő hét végén a "szép" barátnőmmel Siófokra megyek, talán egy kis kikapcsolódás jót tesz majd. Sajnos ő most eléggé maga alatt van, szerintem, megint rossz lépést tett, illetve rosszkor, de hát ő tudja, én csak kívánom neki, hogy megtalálja a megoldást a helyzetének javítására.....Másik barátnőm most jobb passzban van, a biztosítónál végre nem szívatják, rájöttek, hogy nagyon szorgalmas, és sokkal jobban teljesít, ha békénhagyják, talán félnek is, hogy egy ilyen jó munkaerő esetleg elmegy.. Ő tett erre célzást a főnökének, s azóta békénhagyják..Ezt a tulajdonságát, hogy mindig jókor, jó időben mond dolgokat, nagyon írigylem...Nekem ritkán voltak jók az időzítéseim, mert én mindig "megmondtam" a véleményemet, s a lelkesedés kevés, ésszel kell az ilyesmit csinálni....Most  nagyon "csendben" vagyok, nem is nagyon ismerek magamra, de próbálom elfogadni az elfogadhatatlant....Valahogy kifutottam az időből....Asszem már nem "nekem áll a zászló!!!!" Ezt nem könnyű feldolgozni.  Valami csodában reménykedem mostanában, pedig csodák ritkán vannak /Már arra is gondoltam, hogy egy Lottó-nyeremény sokat lendítene rajtam, mert ha anyagilag biztonságban érezhetném magam, akkor a többi problémát fel lehet dolgozni könnyebben. / Na, de  már sokszor mondtam: az egészség a legfontosabb, amíg jó a közérzetem, addig sok dologgal meg lehet birkózni.....Na, asszem ma megint szájmenésem volt, talán elég is.....

Azt hiszem, nagyon jó hétvégém volt. Végülis nem reggel mentem a misére, hanem reggel bevásároltam, locsoltam,  mostam, stb. és utána a Balázsékkal találkoztam az Állatkert előtt. A gyerekek is, mi is jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, mondjuk túl sok állatot nem néztünk meg, mert az unokáim a legjobban a labirintusban futkosást élvezték.....Vettem nekik csokit, meg gyümölcsöt és 2 DVD -t és családi jegyet vettem, úgyhogy kb. 10.000
Ft-ból megúsztam a gyermeknapot, khm....De  tényleg nagyon vidám időtöltés volt.
Utána mentem este templomba, anyunak is vittem virágot a sírhoz, és nagyon  szívhezszóló volt a szentbeszéd, kedvenc Elemér atya  megint a szívemig ért...Vasárnap így nem kellett menni sehová, élhettem a  kedvenc szórakozásomnak, lenn dolgoztam a kertben is meg főztem is, este pedig kivasaltam két adagot. /Még egy adag kiteregetve az erkélyen/. A nagy fenyőfámról levágtam kb2,5 m magasságig az ágakat, így sokkal több fényt kap a kert. A mogyoróbokrot is megritkítottam kicsit, és az egészet kihordtam a patakhoz. Fűnyírás, stb. szóval jól elment a nap. El is fáradtam, a  Heti Hetest  ugyan megpróbáltam nézni, de semmire nem emlékszem, minden valószínűség szerint elszunnyadtam...De legalább jól aludtam megint nagyon....Ma megint csend és hullaszag, István  azt mondja hétvégén két konyhaajánlatot is készített, hát úgylátszik tőlem félnek a vevők?????? Belenéztem a tükörbe, hááát nem tudom, azért annyira nem borzasztó.....hihi Na, mindegy, majd lesz valahogy.....Holnap temetésre megyek, anyóstársam édesanyja  búcsúztatása lesz...Szegénykét életemben egyszer láttam, a gyerekek esküvőjén, de tiszteletből azért elmegyek. Cseréltem napot Öcsivel, és akkor péntek, szombat, vasárnap dolgozom. Na, ennyit mára, Halihó

Nna...A főnök tegnap este kilencig érdeklődött a dolgokról.Látja, hogy mennyire nincs mozgás a házban, kevés az eladás, javítani kellene a színvonalon, de hát ....Na hagyjuk...Most kitalálta, tegyünk mindenféle neobarokk pink és lila színű kisbútorokat be az üzletbe, hogy felhívja a figyelmet....Megpróbáljuk, meg kicsit átrendezzük az üzletet, aztán majd kiderül......Most  délután 3 óra van, és még egyetlen ember nem jött be az üzletbe, de még a folyosón se nagyon láttam senkit....Mindegy: most arra koncentrálok, hogy hétvégén, szombaton, vagyis holnap megyünk az Állatkertbe a gyerekekkel. Ebédfőzés helyett végülis ez a legjobb....Mondjuk reggel megyek  a templomba anyu születésnapja emlékére szentmise lesz. Utána akkor csavargok egy kicsit, és majd jönnek a gyerekek , valahol találkozunk. Így majd vasárnap takarítok, meg vasalok, és akkor volt szórakozás is meg munka is.Hétfőn -kedden megint dolgozom - bár a BKV sztrájk miatt lövésem sincsen, mikorra érek ki Törökbálintra. Amikor kiérek, kiérek, kész....Jövő hétre nagyon  jó időket jósolt a meteorológia, úgyhogy úszhatok szerdán, pénteken akár.... Jó lenne, ha bízni tudnék abban, hogy valaki meg tudja változtatni a gazdaságot, de nem nagyon látok kiutat, szerintem az ittlévő üzletek többsége csak vegetál, mint mi.....Tegnap hazafelé azon meditáltam, milyen munkát végeznék szívesen, aminek haszna is van, és képes lennék rá, hogy jól csináljam, sajna nem igazán jutott eszembe semmi - elég volt életemben  az a két három váltás, most már öregségemre nem nagyon tudnék bevállalni semmi újat, ami örömet is szerezne, meg hasznot is hajtana - nekem is, meg  magának a vállalkozásnak is. Valószínűleg nem volt véletlen, hogy régebben a nőket már 55 éves korukban elküldték nyugdíjba. Ha már én is végleg otthon leszek, valóban meg kellene próbálkoznom azzal az "Aloe Vera" termékeket forgalmazó céggel, ahol tulajdonképpen annyit dolgozom, amennyit tudok, hátha sikerülne, hiszen Marcsinak nagyon bejött, bár ő mint komoly egészségügyi vezető hiteles is ebben a műfajban....
De legalább  tényleg hasznos termékeket adnék el, ami az egészség megőrzésében, az immunrendszer karbantartásában sok segítséget ad, s nem ártanék vele senkinek. Na, most a holnapra koncentrálok, remélem a gyerekek aranyosak lesznek?????

Van egy fogadalmam: nem akarok panaszkodni!!!!!!Ugyanakkor  nagyon félek, mert ma jön a tulajdonos, és biztos, hogy tök ideges lesz, hogy az április és eddig a május is nagyon-nagyon szar....Nem tudunk semmit tenni, hiszen lasszóval nem lehet vevőt fogni....Próbálkoztam egy szálloda projecten, de túl magasnak tartják az árakat.....Szóval most mantráznom kéne, hogy  "Ma el akarok adni! Ma el akarok adni! " persze, szerintem ez édeskevés, de meglátjuk.....Egyébként hétvégén ki szeretnék menni Balázsékhoz, már nagyon vágyom látni őket, olyan jó lenne, ha tudnék az unokákkal is játszani és nem a számítógéppel, hanem kinn a természet lágy ölén!!!!Remélem, nem zavarom nagyon a menyemet????????Ha nem így lesz, akkor most mindenképpen elmegyek, - hacsak nem esik - a csillaghegyi strandra, mert úszni szeretnék. Már olyan régen tervezem, szinte restellem, hogy olyan nehezen szánom rá magam, pedig  biztosan jól esne az úszás, és hasznos is volna. Igazándiból keresni kéne valakit, akivel menjek, de valahogy most mindenki el van foglalva a maga nyűgjeivel: Évi anyukája miatt aggódik, meg a kierőszakolt építkezés miatt is ideges, Jucinak nőgyógyászati problémái vannak, meg szerintem teljesen maga alatt van a kudarc miatt, hogy a férje nem őt választotta.......Nyilván azon töri a fejét, hogyan tovább.....Szóval mindenkinek megvannak a problémái...Nem gondoltam, hogy  ahogy idősödünk, egyre kevésbé működnek a régi barátságok, egyre ritkábban tudunk közös programokat csinálni, akár miattam is, hiszen én csak kéthetente vagyok hétvégén otthon, s nehéz az időpontokat összeegyeztetni....Nem vagyok depressziós, sőt sokkal nyugodtabb lettem, mivel elfogadom a megváltoztathatatlan dolgokat, nem lázadozom folyton, csak kicsit szürkébb minden, túl sokat vagyok egyedül. Mondjuk nagyon örülök, hogy már 83 kg vagyok, ami azt jelenti, februártól 7 kg-ot fogytam. Azért ez nem olyan könnyű...Nagyon örülök, hogy a doktornő is megdícsért. Mégis úgy látom, hogy  nem vagyok olyan vidám, ahogy szeretném....Nem is ragozom tovább, tudom, hogy nekem kell találni valamilyen elfoglaltságot, ahol esetleg emberek között lehetek, fogalmam sincsen, milyen közösségben érezném jól magam, de ezen dolgoznom kell!!!! Na, mára ennyi....Most nincs több bennem....

Óh, de jó volt ez a két nap!!!!! szombaton már kora reggel felébredtem 6 körül, kertet locsoltam, megfőztem a két napra a kaját, hagymalevest, pörköltet csavart tésztával, sült kacsaszárny, petrezselymes krumplival. Kicsit még takarítottam, mert a nyárfa szöszeit befújta a szél, utána pedig elmentem biciklizni...Annyira jól esett, egyik utcából ki, másikba be, nézegettem a kerteket, az új házakat, jó szórakozás volt. Délután pedig kitelepültem a kertbe, s ott olvasgattam, pletykáztam a szomszédasszonnyal. Vasárnap hasonló volt a program, egyáltalán nem szégyelltem, hogy nem dolgoztam halálra magam. Persze kiolvastam egy könyvet, bevallom, nem volt nagy szám, Nora Roberts, kicsit gyengébbek a most megjelenő könyvei, úgy látszik már kifogyott az új ötletekből. Most már bosszant, ha a könyvének hősei állandóan félreértések miatt szenvednek, meg nem azt mondják, amit éreznek, szóval  ez az írónő kiesett nálam a pikszisből. Pedig  szinte minden Magyarországon megjelent könyve eddig megvan, de lehet, hogy többet nem veszek...Most egy Stanford krimit kezdtem el, ahol a jól ismert Davenport nyomozó remélhetőleg nem okoz csalódást....A házban megint csend és hullaszag. Nem tudom miért egyre rosszabb a látogatottság megint, mondjuk a kertibútorosoknál  többen vannak, meg a matracos, ágyas cégnél is , de a többi üzletben megint csak az eladók mozognak. Úgy vettem észre, hogy  kollegám és barátom is aggódik, pedig ő mindig  túlságosan is nyugodt szokott lenni...Persze, ha nem keresünk pénzt, az azért nem túl jó, és a büszkeségünknek sem igazán használ, ha eredménytelen a munkánk....Nyilván neki is eszébe jut, hogy, ha nem tudjuk a költségeket kitermelni, az olasz főnök bemondhatja az unalmast.......Reménykedjünk, hogy a hétvégén, a 3 éves születésnapon nagyobb mozgás lesz....Mondjuk nekem most jól jön, hogy szerda csütörtök, péntek megint otthon leszek, mert szeretnék elmenni egy fitness klubba körülnézni.Na, most nem is jut semmi érdekes eszembe, majd máskor....Üdv annak, akit érdekel a blogom.

Milyen furcsa ez a libikóka: egyszer fenn egyszer lenn....Már egészen hozzászokom....Csak az lenne jó, ha a nyugisabb, boldogabb idők hosszabb ideig tartanának....Érdeklődők megint sehol. Ez a hónap úgy volt szar, ahogy csak lehet, szerencsére az előző havi megrendelések most érkeztek meg, így van egy kis zsebpénz.....Viszont az egyik ilyen reklámújságba írnom kellett Milánóról, igaz csak úgy szerelemből, viszont ott van a cég neve Hah, micsoda előny!!!!!!Játéknak jó volt, "fogalmazás" óra átlebegett felettem. Hanyast adnék magamnak????? Pozitívum, hogy már 83,5 kg-nál tartok. Negtívum, hogy egy napos krumplievés miatt visszament egy fél kiló, ma ledolgozom. Otthon baromi rendes voltam: Ablakot tisztítottam, takarítottam, mostam, vasaltam, főztem és igazából mikor már mindent megcsináltam, akkor csak bambán  néztem ki a fejemből, mert morgok magamban. Kisebbik kölköm megint felhúzott: 10-re megy dolgozni, a 9 ó 22-es hévet kell elérnie. Naná, hogy hiába kelt fel időben, megint elkésett!!!!!Pedig most nagyon ott kéne hogy legyen, hogy megtartsák ezen a munkahelyen. És, amikor szólok miatta, akkor még ő neheztel rám. Most tényleg nagyon berágtam, nem is hívom fel. Feltehetően elgondolkozik, de tényleg, nem akarok vele veszekedni, de a tököm tele van a "lazaságával". Egyszerűen számomra megmagyarázhatatlan , ahogy él, ahogy viselkedik, szinte direkt keresi a problémákat, zűröket...De ő már felnőtt......Óh, bárcsak. az lenne...Az egyik szabadnapomon kimentem pót-anyámhoz Kőbányára. Úgy szeretem őt, abszolute anyámra emlékeztet, bár a természete nagyon más. Sokkal önállóbb, illetve ez így nem igaz teljesen, csak valahogy jobban dolgozza fel a nehéz dolgokat, nem depressziós folyton, és még tud sok apró dolognak is örülni.Persze azért  ő is  öregszik....Kár...Azért is megyek Hozzá többször, mert ki tudja, meddig mehetek....Ezen az estén, szerdán végre kimentem a szomszéd kis családdal a temetőbe, a kicsi lány sírjához....Borzasztó érzés volt!!!!Eszméletlen sok virág volt a síron, azt mondják 6 hétig ott kell hagyni, hm? Vittem  egy nagy csokor gyöngyvirágot a kertemből, de hát csak bedugtam a "roncs-csokrok" közé.Szegény kis bogár, neki már igazán mindegy, hogy milyen virágot kap....Amit nagyon furcsának találtam, hogy a szomszédasszony elrángatott még másik három sírhoz, hogy nézzem meg, háát nem ezért mentem ki....Meg olyan furcsán beszélt, mintha már nem is fájna neki a veszteség?????Vagy ez is egy olyan zavartság????Most beszélgettem először hosszabban az édesanyával, és számomra érthetetlen, hogy még mindig nem kapták meg a zárójelentést a kórházból, hogy valójában  mi okozta a kislány halálát???????????Jó, végülis vissza már nem lehet hozni, de legalább tudnák, hogy genetikailag van-e kockázata, ha esetleg még szeretnének gyereket , hogy nem lesz-e vele valami hasonló veszély....Jaj, tudom összevissza fogalmazok, de nagyon  mélyen érint a család szomorúsága. Jobb is, ha másról kezdek gondolkodni, mert csak újra elszomorodom. Láthatóan sokan szerették a kis csitrit, akkora virágtenger volt azon a kis síron......Na, már elég!!!!!!  - Más! Felfedeztem az interneten egy olyan céget, akik gyógynövény-teákkal foglalkoznak. Már a Nők Lapjában is olvastam erről a "Gyuri bácsiról", aki a cukorbetegségre is tud gyógyteákat adni, bár elég húzós 10 dkg 4000.-Ft. Na majd meglátom. Hátha jót tesz...Ugyanakkor kaptam egy  e-mail-t, amiben arról tájékoztattak, hogy az aspartam édesítőszer káros a szervezetre, rákot okozhat, pedig minden diabetikus termékben szinte ez van édesítésre, mint a Nutra-sweet". Röhoghetnék is ezen, hogy hát valamiben csak meg kell halni, de bevallom, megint a Kos természetem felháborodott azon, hogy képesek tudatosan mérgezni emberek millióit, csak azért, hogy rengeteg pénzük legyen. Vagy igaz a dolog, vagy nem. Ugyanez megy a vajjal és a margarinnal, a génkezelt növényekkel, de ugyanez a kábítószer is, valahol élnek nem is kevesen olyan emberek, akiknek a lelkiismerete elbírja azt, hogy tudatosan mérgezik az emberiséget, csak a pénzért....Tragikus...Mit lehet ellene tenni????? Semmit....Ha az égiek érdemesnek tartanak egy hosszabb életre, akkor megússzuk, ha nem, nem.....Eléggé borzasztó, nem??? Na ennyi "borzasztó" után már csak így tudok búcsúzniKívánok nektek egy nagy tál friss epret, megmosva, káros anyagok nélkül!!!!!! Ugye, egész jó befejezés????

Röviden: volt néhány fura nap, kicsit depi voltam, nem tom mér....Remélem, nem állandósul megint. Május elseje semmit nem jelent, legalább délután átszaladtam  Szentendrére a haverokhoz egy kicsit, görög salátát, gyümölcssalátát, rokfortkrémet vittem, atöbbiek is ezt azt, úgyhogy megvolt a szükséges alapzaba a whiskey-hez....2-án tiszta "téli álom" a vasalás kicsit kizökkentett a melankóliából, még zongoráztam kicsit, de nem volt az igazi, szóval majdnem örültem, hogy jövök dolgozni....Nehogy úgy járjak majd mint a férfiak szoktak, hogyha már csak otthon, nyugdíjasként élnek, akkor inkább meghalnak....Túl sok otthon a csönd. Fiam is ritkábban látom, mert most felváltva alszanak nálunk, meg a leányzónál, vagy bent Pesten valamelyik havernál. Tényleg el kellene mennem  ide-oda, de  ritkán van nagy kedvem hozzá...Na, majd megint beiktatok egy színházat, vagy mozit, meg uszodát.Éppen most vágattam le megint a hajam, hogy könnyebb legyen beszárítani....Persze a saját pszichiáterem /én magam/ azért biztosan tudna egy-két ötletet adni, mitől vannak megint rosszabb napok....Az utazás alatt megint volt egy olyan beszélgetésünk Öcsivel, a haverommal, ami nem tett jót a lelkemnek, fájt, mert megint a régi lemezzel jött elő, hogy 4 évvel ezelőtt milyen hibákat követtem el.../ráadásul szerinte....mert én másként látom..../Hjaj...Miért akarok mindig megfelelni? Mondtam is, hogy nem biztos az, hogy neki igaza van, de lehet, hogy még akkor sem kellene a fejemre olvasni ezeket a dolgokat, hiszen állítólag szeretjük egymást....Szeretjük egymást????? Nna, szóval nem nyíkok.....Holnap anyák napja, háát anyuci már csak fentről mosolyog rám, jó lenne, ha megölelhetném őt, kicsi drágám, vajon látja-e , milyen az életem???????Vajon én jelentek-e olyan sokat a gyermekeim életében, mint édesanyám jelentett nekem????? Reménykedjünk, hogy a szeretetem szeretetet ébresztett bennük!!!!!! Manapság nem divat a szülőkkel foglalkozni, ha visszanézem az elmúlt időszakot, kb. havonta egy-két  látogatás van, vagy közös program. Most, hogy a menyem is dolgozik, szerintem még kevesebb lesz, mivel hétvégére marad a rendrakás, takarítás, s ő könnyen elfárad, tehát vasárnap nyilván pihenni fognak, s gondolom a hátuk közepére kívánnák a mamát /engem/ aki miatt esetleg nem azt csinálnák, amihez kedvük van....Na, majd meglátjuk!!!!!Holnap  megint jövök dolgozni, de reggel mise után  a szüleim sírjához leszaladok meló előtt, "anyák napja"!!!!!!

Szép születésnapom volt! Reggel folyamatosan jöttek a telefonos és sms-es üdvözletek, örültem, hogy a szeretteim, barátaim gondoltak rám. Április 16-án lettem 58 éves. Szép kor.....11 órakor találkoztam barátommal, kollegámmal, s indultunk Milánóba a nagyszabású bútorvásárra. Öcsi nagyon jól vezet, úgyhogy abszolut kellemes volt az utazás. Klágenfurtban megaludtunk, s másnap folytattuk az utat. Eszméletlen jól tájékozódik a pasi, mindig oda érkeztünk, ahova kellett.Szerencsésen megérkeztünk Milánóba, ahol az egész város a bútorkiállítás lázában ég, a METRO dugig van a hazai és külföldi látogatókkal, iszonyú volt a tömeg.  Csütörtök reggeltől 3 napon keresztül jártuk a tavaly épült új vásárvárost, érdekes, hogy nem kaptunk csömört a bútorok látványától, de az biztos, hogy jól összekeveredett bennünk a túl sok látnivaló. Idő kell míg leülepednek az élmények. Nagy változások stílusban nincsenek, továbbra is a minimál a trendi, de a technikai kütyük megint okoztak meglepetéseket. Gardrob tolóajtajában tévé beépítve, a konyha mosogatós, sütős szigetét egy mozdulattal el lehet tüntetni a ráhúzható tetőlappal, s már fogyaszthatjuk is a bárszékről az elkészített étket, tehát egyben asztalunk is van....Szóval azért mindig próbálkoznak valami újjal. Azért nézegettünk klasszikus, stílbútorokat is, meg volt bőven a dagályos, csilivili, "királyi" bútorokból is. Ahogy informálódtunk erre főleg az amerikai és orosz vásárlóknak van igénye. Nyugodtan még három napig lett volna mit nézni, annyiféle stand volt. Rengeteg prospektust gyűjtöttünk, még itthon is fel tudjuk majd idézni  a látottakat. Az biztos, hogy ezek a kiállítások erősen ízlésformálók, de megadják a döntés szabadságát, vagyis kinek, mi tetszik, szép az annak..... Persze azért szorítottunk egy kis időt  arra is, hogy Milánóban kicsit körülnézzünk. A Dóm gyönyörű, ha fura is a kövekről így nyilatkozni, de olyan a kidolgozása a falaknak, mint a csipke, monumentális, az ilyen épületeknél érzem az emberi  kicsiséget, szinte elvész az ember a hatalmas méretek között.....A vasárnap a miénk volt, a cégünk  irodájához átutaztunk Pesaroba, és a délutánt  a tengerparton csavargással töltöttük, sok régi emléket felidézve, hiszen kb 10 éve ott nyaraltunk . Gyárlátogatással és programbemutatóval folytattuk a munkás hétköznapokat, természetese több száz kilométer utazással, de igazán jól éreztük magunkat. Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, finom kajákkal is kényeztettek, szóval, ha úgy vesszük egy hétig tartott a szülinapom, mert még az olasz kollegák is felköszöntöttek tört magyarsággal. Nagyon  aranyosak voltak, jól esett a kedves gesztus. Nagyon vidám volt ez a hét, és mégiscsak kiléptünk a szokásos taposómalomból, volt egy csomó újdonság......Hálás vagyok a főnöknek a meghívásért!!!!! Persze már nagyon örültünk a hazatérésnek is, mert ugye mindenhol jó, de legjobb OTTHON.....pénteken már dolgoztam, szombat-vasárnap pedig takarítás, mosás, vasalás és a gyermekeim vendéglátása, sütés, főzés. A szülinapi ajándékom megint egy rakás virágpalánta a kertembe, azt még délután, mikor már elmentek az unokák is, még elültettem, meglocsoltam, szóval jó dús program volt, de ezt is élveztem. Szerencsésnek érzem magam, hogy  mindennek úgy tudok örülni. Még annak is, hogy bírom a munkát, büszke vagyok rá, hogy mindent el tudtam végezni, hiszen azért én egyedül vagyok, senki nem segít nekem. Sajnos a szomorúság  a szomszéd kislány halála miatt azért ott ül a házban, sokat beszélünk róla, nagyon mélyen érint. Szerdán volt a temetés, ugye én még nem voltam akkor itthon, de jobb is, mert szegénykét  menyasszonyi ruhában temették el nyitott koporsóba volt felravatalozva, és a nagymamája szerint nem igazán volt jó látvány, nagyon szívettépő lehetett az egész....Egyetlen reménysugár, hogy a szülők képesek lesznek feldolgozni ezt a tragédiát, hogy az anyuka mélyen vallásos és talán ez segít elfogadni az isteni döntést....Bár ilyenkor a hit kicsit meginogni látszik ....Nagyon együttérzek velük.....Teljesen más! Visszatérnek a hétköznapok....Pénteken egy elég nagy eladásom volt, nagyon örültem is neki, mert a vásárló házaspár már többször is járt itt és nehezen döntöttek......Az örömben az üröm: kollegám másnap felhív, hogy ezek az ő vevői voltak, tehát az eladás az övé....Most mit mondjak? Nem az ő hibája, nem az enyém, a vevők nem értik meg, hogy ha valakivel elkezdünk foglalkozni, akkor a vevőnek annál az eladónál kellene kitartaniuk.....De hát ezt nem lehet erőltetni, szóval az üzlet a kollegámé lett. Passz!!!!! Nem jó indítás, dehát nem tudok m it tenni....Szóval vannak rendkívüli világnapok és van a hétköznap, és sajnos ebből van több!!!!!!!De majd lesz másik eladás!!!!!!Bizakodom!!!!!!Közben figyelem a virtuális barátnőm blogját, és látom, hogy megint teljesen felfordult az élete, hát nem tudom, nehéz követni, elég zajosan él....Na, előbb vagy utóbb csak megállapodik????Egyelőre dióhéjban az elmúlt hét...Halihó mindenkinek, aki esetleg olvassa!!!!

Próbálom törölni az agyamból a negatív dolgokat és csak arra figyelek, hogy minél több "jót" paszírozzak ki magamból....Azt hiszem a koranyári olaszországi  utazás talán összejön, mert kollegám szó nélkül beleegyezett. Nyilván, amikor majd ő megy, akkor én fogok itt dekkolni...Viszont: jövő héten - pont a születésnapomon megyünk Milánóba a bútorkiállításra, utána pedig a konyhabútoros céghez a rajzolóprogram megtanulásához. Szerintem 23-án jövünk haza. Biztosan szép idő is lesz. De régen voltam Olaszországban Istenem.....Hát most szép szülinapom lesz!!!!!!!A gyerekek majd akkor köszöntenek, ha hazajöttem, már a házbeli tragédia miatt is, lehet, hogy inkább én megyek hozzájuk, hogy ne zavarjuk a szegény  kis családot a vidámságunkkal....Hjaj Istenem, csak nem tudok ettől a dologtól szabadulni....Szegény  kis anyukája a kis  agyhalottnak még bízik valami CSODÁBAN....Óh bár történne, hiszen úgyis annyira fájt, amikor a szomszédasszony átkozódott, hogy hol van az Isten, hogy ilyen történhetett azzal a szegény kisgyerekkel.....Természetesen hallgattam, nem vitatkoztam, hiszen a fájdalma érthető....De  semmiképpen nem így kell az "Isten" kérdést elintézni! Na, mindegy nem kezdek itt hitvitát. Mindenki úgy gondolkodik, ahogyan ő helyesnek tartja, én nem ítélem el. Szóval vissza a vígságokhoz: akkor irány Olaszország!!!!!Majd, ha hazajövök, mesélek!!!!!!!!!

Nos, a színházlátogatás jól sikerült, hazafelé is vidám volt a gyerekekkel, még elmentünk a játszótérre, ott kiugrálták magukat, s utána otthon jóétvággyal ettek, s együtt megnéztük az Uri Geller produkciót....Háát nem nagyon tetszett....Ulmann Mónika és Hargitay Bea kicsit túljátszották a megilletődött, zavarodott, "csodákban" hívő szőkéket. Maguk a csodák sem rendítettek meg...Mindegy....Éjszaka a gyerekek kitúrtak az ágyamból, helycserés támadással ők az én szobámba mentek, s mikor végre  elaludtak, én  a gyerekszobában próbáltam aludni. Vasárnap délelőtt elkészítettem a sült libacombokat, igen nagy sikere volt /mint mindig.../Buci másfél combot benyomott.....Az azért nem semmi....Viszonylag korán hazavitték  fiamék a gyerekeket, mert még leckét kellett írniuk.Sajnos közben kiderült, hogy egy tragédia történt a házban. A már egy hete lázas kis 10 éves  szomszéd kislány begörcsölt, rohammentők vitték a László kórházba, ott kiderült, hogy agyvelőgyulladása van, hétfőn EMERI vizsgálatnak vetették alá, de kedden valami történt, és átvitték az agysebészetre, meglékelték az agyát, de már nem tudtak segíteni. Azóta tulajdonképpen a kislány agyhalott, de a szülők a nagy sokkot  nem tudják feldolgozni /nem csoda!!!!!!!/ésa kicsit lélegeztető gép tartja mondjuk így "életben" de hát ez már nem élet!!!!!!!Iszonyatos az eset, nagyon mélyen érint, és borzasztóan sajnálom az édesanyát, hiszen pillanatnyilag ő az, aki a legjobban szenved, hogy a helyes, okos, talpraesett, sokatígérő kicsi lánya egy hét alatt egy öntudatlan kis  ideggóc, de már nem ember......Az ilyen tragikus események megint csak megerősítenek abban, hogy a napi apró bosszúságok, kisebb szomorúságok eltörpülnek  az ilyen helyzetekhez képest. Nem fontos semmi, csak az egészség és a szeretet....Minden további jó csak hab a tortán....
Nem szabad elégedetlenkedni, ha az egészség megvan, akkor szinte minden van, ha egészség nincs, akkor semmi sincs......Sokat gondolkodtam az eseten, és mérhetetlenül együttérzek a családdal....Bár segíthetne az ember, de ebben nem lehet.....
Még többet dolgoztam otthon, hogy eltereljem a figyelmemet erről a szomorú helyzetről. Beültettem a virágpalántákat, most szép a kert, olyan jó volt kinn dolgozni. Péntek este pedig még a vidéki életemből előkerült 2 velemkorú exbarátnő, akikkel egy jót dumcsiztunk, együtt vacsoráztunk, és igazán nagyon jól éreztük magunkat, tipikusan ott folytattuk, ahol  28 évvel ezelőtt abbahagytuk.....Mondjuk képben voltunk, kivel mi történt nagy vonalakban, mert egy-egy levél, telefon e-mail, iwiw-üzenet ment, de ilyen tartalmas összejövetelen nagyon régen voltunk.Nagyon jól esett.....Lehet, hogy együtt elmegyünk Olaszországba.....Valamikor május végén!!!!!!De jó is lenne!!!!!Bár 10 nap összezárva??????Na, ezt végig kell gondolni!!!!!!!Ma megint nagyon csöndes az üzletház, de nem görcsölök, hiszen kedden is visszajött egy vevőm, s megrendelte a nagyon  drága kiválasztott bútorát, úgyhogy jól indult a hónapom.  Sajnos a házban történt tragikus események nagyon rányomják a bélyeget a hangulatomra. Nem lehet nem  gondolni rá.....Azt hiszem, ha a Jóisten szereti ezt a kis lánykát, akkor nem hagyja, hogy ilyen szörnyű helyzetben kelljen lennie, most már jobb lenne, ha fentről a "mennyországból" lógathatná a kis lábait, hogy a szülei is elkezdhessék feldolgozni ezt a  fájdalmas helyzetet. Amennyire csak lehet kerülöm  a találkozások lehetőségét is, mert annyira sajnálom őket.....

A tegnapi napom is nagyon pozitívan alakult, egy kedves vevőm visszajött és megrendelte a kinézett tálalószekrényt és asztalt. Végre azt érzem, hogy kezdek magamra találni, de az is lehet, hogy csak szerencsém volt....szerintem mindegy, a lényeg az eladás.Jókedvűen megcsináltam egy újabb konyhát, ma folytatom a nappali és az ebédlő részeivel, s elküldöm e-mailban az ajánlatot, de egy kicsit  izgulok, mert a konyha eszméletlen drága, több mint 3 millió.....Mindegy, a  fontos az, hogy az árajánlatom ma elmenjen. Kamionom  is jön, hétvégére lehet kiértesíteni a vevőket, hogy jöjjenek fizetni. Most az foglalkoztat leginkább, hogy 16-tól /a szülinapom.../22-ig megyünk a milánói Bútorkiállításra, s össze kellene állítani a ruhatáramat, hogy mit vigyek magammal. Most szombaton színházba viszem az unokáimat, szerencsére ma már levették a gipszet a kisfiú lábáról, utána hazaviszem őket, mert a szülők valami mit tudomén milyen spanyol estre mennek. Remélem, nem lesz semmi nyafogás, mert azt  nehezen viselném. Vasárnap meg értük jönnének...Biztosan jó lesz...szombat reggel elmegyek a CORÁ-ba, veszek kacsacombokat, azt mindig imádják, az jó lesz vasárnapra, és szombat este meg is tudom előre csinálni.  - Jézusom! Mi a fene van? Én olyan, de olyan álmos vagyok..majdnem leragad a szemem. Még jó, hogy kevesen vannak.Mit csinálnék, ha tömeg jönne, mint múlt vasárnap.....??????? - Na, szóval a hétvégén már pontosan tudom miket  fogok csinálni. Remélem, mindenre jut idő????? Úgy döntöttem, hogy most  ilyen pozitív  dolgok fognak történni folyamatosan...../Ugye  Jóistenkém, megadod nekem most ezt???/ Nnnna, addig is pápá!!!!